Kutatás és fejlesztés

Kutatás és fejlesztés Kutatás és fejlesztés

Diehl Aviation – a vérünkben van az innováció 

Szinte nincs is olyan üzletág, amely már születésétől fogva olyan szorosan kapcsolódna az innováció fogalmához, mint a légiközlekedés. Napjainkban, az ipari digitalizáció korában az eddigiekhez képest még inkább az újításaik erejére támaszkodnak a légiközlekedési vállalatok, valamint arra a dinamikára, amellyel kifejlesztik és piacra viszik az új termékeket és szolgáltatásokat. 

Helyi dinamika – regionális erő – világszintű siker

A Diehl Aviationnél ez a dinamika különböző telephelyekre elosztva jelenik meg, hatása azonban a kölcsönös együttműködés és a szinergiahatások kihasználása révén az egész részkonszernben visszatükröződik. Különleges teljesítőképességünk döntő mértékben a struktúrának – erős telephelyek, erős szövetség – köszönhető.

Szakterületeket átfogó együttműködés: ötletgazdagság és alkotóerő

Az innováció a vérünkben van. Függetlenül attól, hogy a repülésirányítás, a világítás, a víz- és levegőellátás újításairól vagy az utastér teljes belső berendezését átalakító újszerű modellekről van-e szó. 

A légiközlekedési rendszerek és az utastér területén alkalmazott innovatív megoldásainkkal nemzetközi mércét tudtunk állítani a légiközlekedési üzletágban.

 

Az utastérben alkalmazott megoldások és a repülésirányítás területén az egész világon a technológia élvonalát képviseljük. Ez pedig nem véletlen:

  • a kutatás és fejlesztés területén folytatott több évtizedes munka eredménye számos szabadalomban tükröződik vissza. A szabadalmak meghatározott termék- és szolgáltatásszegmensekben technológiai előnyt biztosítanak számunkra.
  • A Diehl Aviation a telephelyein összességében véve 300-nál is több dolgozót foglalkoztat a kutatás és fejlesztés területén. Ennek a munkaerőnek a hatását az ügyfeleink is érzik.
  • A K+F jelentős mérete gazdasági függetlenséget eredményez. Ennek köszönhetően az iparágra jellemző viszonylag hosszú fejlesztési ciklusokat is át tudjuk vészelni.
  • Az egyetemekkel és kutatóintézetekkel folytatott együttműködés és a számos kutatási projektben való részvétel – üzletág feletti szinten is – állandó tudástranszfert biztosít számunkra.
Az innováció mint versenytényező Az innováció mint versenytényező

Finanszírozás

A kutatási projektek minden esetben gazdasági kockázatokkal járnak együtt: minél magasabb az innováció foka, annál nagyobb az esély arra, hogy úttörő jelentőségű fejlesztések látnak napvilágot, de rendszerint annál nagyobb a beruházás kockázata is. Az ilyen kockázatok kiküszöbölése érdekében lehetőség szerint igénybe vesszük az állami támogatások által kínált segítséget.

Ennek eszközét főként az Európai Unió, vagy a szövetség és a szövetségi tartományok programjai jelentik. Éppen ezért különös köszönettel tartozunk a hozzájuk kapcsolódó intézményeknek, hiszen nélkülük sok esetben nem is lehetne megvalósítani a kiválasztott kutatási projektet. 

Mindent megteszünk tehát annak érdekében, hogy a lehető legjobban hasznosítsuk a rendelkezésre bocsátott eszközöket: minden elkötelezettségünket, emberi erőforrásunkat és időnket beleöntjük az új projektekbe, lehetőség szerint új munkahelyeket teremtünk és mi magunk is hozzájárulunk ahhoz, hogy a német vállalatok az egész világon versenyképesek maradjanak.  

Partnereink

A nagyszabású, gazdag tartalommal bíró innovációs projektek dinamikus együttműködéseken alapulnak. Ezek keretében a saját ismereteinket és szaktudásunkat lehető legjobban kiegészítő partnervállalatokkal, valamint vezető szerepet betöltő egyetemekkel és kutatóintézetekkel dolgozunk együtt. 

Így például a Német Légi- és Űrközlekedési Központot (DLR) is a bevált partnereink között tartjuk számon a nagyméretű kutatóberendezések területén, amelyek alapvető képességeit a rendszerek és utastér-megoldások fejlesztésében hasznosítjuk. A Fraunhofer Intézettel immár több éve a szálerősítésű alapanyagok, a robotika és az automatizálás témájához kapcsolódó iparosítási projektekben folytatunk együttműködést. A Lufthansa Technik céget ugyanilyen jó hírnévnek örvendő, bevált partnerünkként tartjuk számon. Velük elsősorban a retrofit megoldások területén dolgozunk együtt.

A felsőoktatási intézményekkel fennálló partnerkapcsolatok közül mindenekelőtt a Hamburgi Műszaki Egyetemmel – többek között termékfejlesztési, gyártástechnológiai és 3D-nyomtatási projektekben – folytatott, hosszú múltra visszatekintő együttműködést emelhetjük ki. A Stuttgarti Műszaki Egyetemmel elsősorban a repüléselektronika, a Drezdai Műszaki egyetemmel pedig főként a könnyűszerkezetek, a funkciók integrálása és a szálerősítésű alapanyagok területén folytatunk partnerkapcsolatot. 

Gyakran előfordul, hogy legnagyobb vevőink egyúttal a legfontosabb fejlesztő partnereink is. Ez a megállapításunk mindenekelőtt az Airbusszal folytatott, teljes termékpalettánkat átfogó együttműködésre, valamint a Boeinggel indított közös projektekre vonatkozik, amelyek keretében kölcsönösen támogatjuk egymást a kabinrendszerek és a repüléselektronika részegységeinek fejlesztésében. 

Hálózatok

Regionális és globális hálózatok résztvevőjeként aktív és széles körű tapasztalatcserét folytatunk az üzletágunkban tevékenykedő egyéb vállalatokkal és intézményekkel, vagy a hasonló technológiákat alkalmazókkal. Így széles körű áttekintést nyerünk a piacról, és emellett a kölcsönös tudástranszfer és az új együttműködések lehetőségét is megteremtjük. 

A hamburgi „Alkalmazott Légiközlekedés-kutatási Központot” (ZAL), amelyhez 2016. évi alapítása óta szoros szálak fűznek bennünket, fontos hálózati kapcsolatként tartjuk számon. A fentieken kívül tagjai vagyunk a vállalatokból és kutatóintézetekből álló Carbon Composites e.V. (CCeV) szövetségnek, amely a nagy teherbírású, szálerősítésű alapanyagok témakörével foglalkozik a Németországból, Ausztriából és Svájcból álló régióban. Több évtizede szoros kapcsolatot ápolunk a Német Légi- és Űrközlekedési Szövetség hálózatával. Ugyanez érvényes a Szövetségi Gazdasági és Energiaügyi Minisztérium „Leichtbauatlas” elnevezésű könnyűszerkezetes építési portáljára, amely egyetlen hálózatba kapcsolja be a könnyűszerkezetes építésben nagy hozzáértéssel rendelkező vállalatokat és intézményeket.

Tudjon meg többet az aktuális K+F projektjeinkről

  • SYLVIA
    SYLVIA SYLVIA

    A SYLVIA koncepciót kifejezetten a keskenytörzsű repülőgépekhez fejlesztettük ki. A koncepció egyetlen, a repülőgép jobb oldalán elhelyezett, szinergetikusan összekapcsolt modulban egyesíti a mosdó és a konyha befoglaló elemeit. Így a szemközti oldalon keletkező szabad tér az egyéni igényekhez alakítható, ill. más célra is felhasználható. 

    A SYLVIA a fenti megoldással nemcsak az egyedi tervezési előírások megvalósításának biztosít szabad teret, hanem a súly és a költségek csökkentését is lehetővé teszi a rendszer és a kapcsolódási pont közös használatának megteremtésével.

    További információért töltse le

     

  • Hygienic Lavatory
    Hygienic Lavatory Hygienic Lavatory

    A higiénikus toalett koncepcióval a Diehl Aviation egy minden repülőgéptípusba egyszerűen és gyorsan beépíthető, és azon belül minden utasosztályon felszerelhető moduláris platformot kínál. A platform az összes mosdótípushoz felhasználható – a helytakarékos mosdóktól kezdve egészen a mozgáskorlátozott mosdókig.

    A higiénikus toalett ezenfelül egy sereg innovatív tulajdonsággal is rendelkezik: az „Easy Door“ elnevezésű újszerű harmonikaajtótól kezdve – amely az optimális ajtószárny-felosztásnak köszönhetően egy kézzel kezelhető – az érintésmentesen vezérelhető funkciók egyik új generációjáig. Ide tartozik többek között az automatikus öblítőfunkcióval ellátott toalettfedél, valamint a beépített szappan- és fertőtlenítőszer-adagolóval rendelkező vízcsap. 

    További információért töltse le

     

  • DIANA
    DIANA DIANA

    A DIANA egységes egészként létrehozott, jövőbe mutató utastér-tervezési koncepció. Egyetlen, átfogó jellegű tervezési koncepcióként magában foglalja az összes burkolati elemet (oldalfalat), a befoglaló elemeket (például a mosdókat és a konyhákat), valamint az utastér egyéb elemeit. A különféle térformáló elemek ragyogóan kiegészítik egymást az utastér-világítási rendszerrel. A sokféle, hangulatos beállítási lehetőség – a speciális geometriai hatásoktól kezdve az érintésmentes vezérlésen keresztül egészen az „ergonomikusan mozgatható hulladéktárolókig“ – pedig egészen újszerű élménnyel gazdagítja az utastérben utazókat.

    További információért töltse le 

     

  • Digital Printing
    Digital Printing Digital Printing

    Az extramodern térkialakítási lehetőség és a különféle kombinált technológiák (pl. a porfestés, a szublimációs és digitális nyomtatás) alkalmazása új, szabadon konfigurálható formatervezési és márkabemutatási lehetőségeket kínál a légitársaságok különféle igényeinek és követelményeinek teljesítéséhez. A digitális nyomtatás ilyenkor a feldolgozási folyamat utolsó lépése, amely az adott elem speciális alapszínnel történő festése után következik.

    A digitális nyomtatás különösen a burkolati elemek, például az oldalfalak és a felső tárolórekeszek külsejének kialakítására alkalmas, és az előnyomtatott dekorfóliák helyetti egyedi nyomtatással magas színvonalon teszi lehetővé az utastér igényeknek megfelelő kialakítását. 

    További információért töltse le

     

  • DACAPO
    DACAPO DACAPO

    A DACAPO a „Distributed Autonomous Cabin Power“ rövidítése, és a Diehl Aviation által kifejlesztett egyik olyan koncepciót testesíti meg, amely generátorok vagy segédturbinák alkalmazása nélkül teszi lehetővé a repülőgépek utasterének áramellátását.

    A koncepció központi eleme egy kocsiban elhelyezett tüzelőanyag-cella, amely elegendő kapacitással rendelkezik ahhoz, hogy egy vagy több fedélzeti konyha energiaellátását biztosítsa. A jövőben más fedélzeti rendszerek csatlakoztatása is lehetséges lesz a DACAPO segítségével; az ehhez a koncepcióhoz kapcsolódó víziók már egészen addig terjednek, hogy egyáltalán nem is lesz szükség a „klasszikus“ szükségáram-ellátásra. További előnye, hogy a DACAPO telepítése csekély ráfordítást igényel, az ehhez szükséges hidrogén kockázatmentesen együtt szállítható. 

    A Hamburgban megrendezett 2014-es Aircraft Interiors Expón az egyik hőn áhított Crystal Cabin Awards díjjal tüntették ki a DACAPO-koncepciót.

    További információért töltse le

     

  • Halon-free fire suppression system
    Halon-free fire suppression system Halon-free fire suppression system

    Az „ózongyilkos“ halont eddig is csak kevés célra volt szabad felhasználni az egész világon – ezek között szerepel például a súlytakarékos oltóanyagként történő felhasználás a polgári légiközlekedésre szánt repülőgépek rakterében. A határidő azonban itt is lejár 2024-ben: az új repülőgéptípusokban már tilos lesz felhasználni.

    A Diehl Aviation olyan megoldást fejlesztett ki, amelynek segítségével a jövőben ezen a felhasználási területen is helyettesíthető lesz a halon. Az elgondolás a vasútiparból származik és két bevált rendszer egyesítésén, a nitrogén fő oltóanyagként történő használatán és a vízköd alkalmazásán alapul. A Diehl Aviation a megoldás kifejlesztése során sikeresen csökkentette a meglévő rendszerek összetettségét és anyagfelhasználását, és így alkalmassá tudta tenni a légiközlekedésben történő felhasználásra. 

    A 2016-os hamburgi Aircraft Interiors Expón be is jutott a döntőbe a halonmentes oltórendszer az áhított Crystal Cabin Awards díjakért folyó versenyben.

    További információért töltse le